Tisztelt Albáró úr! Kedves Alpolgár úr!

Kolnai Aurél és Menczer Béla levelezéséből két ragyogó elme sok évtizedes párbeszéde bontakozik ki. Mindketten a régi Fasori Gimnázium, a ma már elsüllyedt Budapest, Magyarország, Monarchia, Közép-Európa és Európa polgárai voltak, rendkívüli műveltséggel, nyelvtudással, kultúrával, történelmi és bölcseleti ismerettel fölvértezve. Olyan korszak tanúi és cselekvő részesei, amelyben birodalmak buktak meg, világháborúk zajlottak le, világrendek váltották egymást. Kolnai, az Alpolgár, ahogy magát büszke fintorral nevezi, s Menczer, az Albáró, ahogy őt Kolnai szelíd gúnnyal illeti, az egyetemes erkölcsi rend, a politikai egyensúly, az igényes és pontos ítéletalkotás szigorú elkötelezettjei, egyúttal a játékosság, a halálig tartó iskolatársi ugratás bravúros stilisztái voltak. Magyarul írtak, de sosem zárták magukat a szűken vett magyar nemzeti szempontok karámjába; konzervatívok voltak, de sem radikálisok, sem tradicionalisták; meggyőződéses hívő katolikusok, de mindig távol a rosszízű klerikalizmustól és politikai katolicizmustól. Remélhetőleg az Olvasó élvezni fogja a sziporkázó eszmecserét, a lenyűgöző tudást, az igényes és hajlékony körmondatokat, amelyben egyszerre zúg a történelem és csobognak a mindennapok, hordozva mindazt a bajt és bájt, amit átéltek és amiben részük volt. S a végére az Olvasó talán másként is látja majd a múltat is.