Polgár Péter Antal: A demokratikus csendőrség: A kék Ávó 1950 - 1975 - Történeti vázlat a belső karhatalomról

A huszadik század ötvenes éveiben a magyar történelem eseményei néhány éven belül többször is új jelentéstartalommal töltötték meg a szóösszetételt: egy-egy szűk időszakban más-más fegyveres csoportot, szervezetet vagy katonai alakulatot értettek alatta. Az adott kort már csak filmekből, könyvekből ismerő utókor éppen emiatt sokszor félreérti, összetéveszti ezeket, holott nem mindegy, hogy a honvédség/néphadsereg rendbiztosító feladattal ideiglenesen megbízott katonáira gondolunk-e a kifejezés hallatán, vagy az 1956-os forradalomért bosszút álló, a köznyelvben csak pufajkásokként emlegetett félkatonai (például volt partizánokból, állami- és pártkáderekből), vagy honvédségi, netán belügyi, rendőri szervezésű (igaz, rendeltetéséből fakadóan azonos célú) karhatalomról van-e szó, netán a forradalom előtt és után fenntartott reguláris fegyvernemről, az ÁVH/BM Belső Karhatalomról. Dolgozatunk tárgykörébe ez utóbbi, az 1950-től Államvédelmi Hatóság, majd 1953 júliusától 1974-75 fordulójáig Belügyminisztérium Belső Karhatalom elnevezésű, a hadrend, a fegyveres erők részeként felállított és működtetett, de a Magyar Honvédségtől (1951 júniusától Magyar Néphadsereg) szervezetileg elkülönített rendfenntartó, állambiztonsági céllal, szovjet mintára létrehozott belbiztonsági katonai alakulat tartozik. Rendeltetését, működését kívánom a rendelkezésre álló források függvényében, de a teljesség igénye nélkül bemutatni, ám egyúttal bizonyítom, hogy az ÁVH 1950-ben felállított karhatalmi és őrségi alakulatai csupán látszólag szűntek meg 1956. október végén, s akkor is csak néhány hónapos intervallumra, amikor a néphadsereg is csak a szovjetek által felállított erőteljes korlátok között, megszorításokkal létezett. Az 1957 tavaszától még több mint másfél évtizedig hivatásos és sorozott állománnyal rendelkező belügyi csapatok számára nehézfegyverzetet is rendszeresítettek, s ekként továbbra is részét képezték a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek, de a hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált: ebben a szervezeti rendszerben, ebben a formában valójában csak felesleges tehertétel az ország nyakán, s ez vezetett elsősorban a végleges megszüntetéshez