Kezdetben, mégis vihar

Csillagok, menekülő levegő. Katona Ágota első kötetében forr az éj. Természetes sötét, sőt, nyugtató bíbor: "bordakosárban teljes napfogyatkozás". Összeérnek új- és középkorok. (Halott)látásból jeles: a hús, a díszek, a pompa, a mondatok mögött ott a csontváz, mindig is ott volt. Megtörnek rajta rekedt latin hangok, templomharangok. És jönnek a sírkerti séták, a célszerű romok, odaköpött múltak. Elárult kórházak. Katona nem hangoskodik, nála inkább "állati csend van". Erő és megadás. És persze erdő, a Rengeteg: tudattalan természet, növényi létek, Bükk és Buda között. Világtest, rajta az erő-szak. De akárhonnan nézem, mégis halálkönyv ez. Az anya sejtekbe szúrt múlása, benntartott rossz levegők, elfoglalt szervek. Szép, metsző, meditatív búcsú. Bátor beköszönés. Benne a kopogó kérdés: Ki vágja ki az anyafákat? Deres Kornélia