A játékos én

Mi a közös a 70 ezer éve élt ősi vadászban és a mai kor konzolt szorongató tizenévesében? Talán több, mint elsőre gondolnánk. Ugyanazok a neurobiológiai programok irányítják őket: a lándzsavető vadász és a mai játékos ugyanazt az ősi dopaminrendszert aktiválja, ugyanazokat a motivációs mechanizmusokat használja, és ugyanazokért a pszichológiai jutalmakért küzd - csak a környezet változott meg radikálisan. Ezek a mechanizmusok egykor a túlélést szolgálták, ma a videójátékok és a gamifikáció sikerének mozgatórugói. A könyv alapgondolata: a sikeres játékosítás nem pusztán játékmechanizmusok másolása, hanem a pszichológia tudományán alapuló tervezési folyamat. A szerző bemutatja, hogyan találkozik az "ősi játékos" - aki a jutalomkeresés, kíváncsiság, versengés és közösséghez tartozás ösztöneit hordozza - a "modern játékos" digitális elvárásaival, aki az azonnali visszajelzést, a személyre szabott élményeket és a folyamatos fejlődés érzését keresi. A játékosítás nem divat, hanem evolúciós szükséglet. Ha végiggondoljuk, az emberi tevékenységek döntő többsége felosztható a játék/nem-játék kategóriák mentén. A játék tevékenységek természetüknél fogva biztosítják az örömöt és a szórakozást. De miért ne alakíthatnánk az unalmas kötelességeinket is örömteli kihívássá? Ez a könyv nemcsak elméleti keretet, hanem gyakorlati útmutatást is ad: hogyan formálhatjuk át a monoton feladatokat jutalmazó kalandokká, miközben szem előtt tartjuk a gamifikáció árnyoldalait is.