Holdszelídítő versek

Az Egyesült Államokból Erdélybe hazatelepült költő verseit Balázs F. Attila ültette át magyar nyelvre. Corina Cooper költészete zavaróan megindító, kifinomult, merész. Kivételes költői világ tárul fel előttünk, melynek rejtélye ritkán előforduló mélységek felfedezésére ösztönöz. Corina szerelmes költeményeit áthatja a szomorúság, a beteljesületlenség és az önként vállalt magány. "íme a szerelem - mondta - / úgy nő, mint a bőrbe szúrt kullancs /mérgező, zavaró, ijesztő" Néha megjelenik a szenvedély, de aztán eltűnik a múlt megsárgult leveleinek szőnyege alatt. A vágyakozás kéz a kézben jár az önkutatással és a lemondással. A szerelem csak üvöltő csend, a szerelemből való kiábrándulás pedig nem békét, hanem halált hoz a virágoknak. A természet és az állatok, a család és az ősök iránti szeretet, a nemlétbe való átmenet nyugodt szemlélése, az erős istenhit ebben a költészetben éppoly lényeges, mint a társadalmi igazságtalanságok, az elidegenedés és a kilátástalanság feltárása. Az, aki levetkőzi magát a múltról, olyan, mint a kitépett tollú madár, aki nemcsak a kellemetlen emlékektől szabadul meg, hanem mindazoktól az élményektől, amelyek azzá tették az évek során, amelyek nélkül valaki más lenne: "ez a nap / levetkőzteti / rétegről rétegre / a múltamat / a tükörben / kitépett tollú madár De úgy látszik, a költő nem adja fel, olykor fegyvertelenül harcol, keresi a szikrázó fényt a sűrű erdőben: de a lemondás rejtve marad a sötétben / az ép és haszontalan büszkeséggel együtt / míg egy újabb magány / fáradtan és a hosszú úttól koptatott csizmával / újabb ajtót nyit