Terra

Nem emlékeztem, mennyire szűk is a test. Nem emlékeztem, milyen is, amikor besűrűsödik a téridő. Nem emlékeztem, hogy bántja a szememet a fény. Elfeledtem, mekkora fájdalom, amikor az első lélegzetvétel szétfeszíti a tüdőmet, és minden sejtem sikít a láztól. Elfeledtem ezt, de most itt volt megint. Csak üvölteni lehetett, mást nem lehetett, csak üvölteni. Aztán jött anyám ziháló keble, az otthon mása, elcsitultam itt. Borzasztó fáradtság csukta le szemem. Utolsó éber erőmmel imám felfelé szállt: Égi lámpások fénye világítson szívembe utat! Anyám remegő teste elringatott hamar. Emberlét. Függöny fel.