A magyar asztalitenisz világbajnok anekdotái

Szórakoztató sportkönv. Az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programja keretében valósult meg. A magyar asztaliteniszsport 73 világbajnoki címének a történetét dolgozza fel, egyben bemutatva a sportág hazai fejlődését és hatását a nemzetközi sportéletre. Egy verőfényes délután rövidnadrágos vékonyka fiú jelentkezett játékra. Ott napfürdőztek a lókupecek, szájukból szalmaszálféleség lógott ki és semmi kedvük nem volt megmozdulni. - A tied - adták egymás kezébe hanyagul a pingpongütőt, majd a sovány fiú elleni játék végén visítva szaladtak széjjel. A fiúcska mészárszéket rendezett közöttük, alig tudtak labdához érni, nemhogy pontot szerezni ellene. Arra a kérdésre, hogy ki ő, csendesen válaszolt, és ígérte, hogy szívesen visszajön másnap, ha az új barátai szeretnék. Szeretni nem szerették volna, de beleegyeztek, mert a büszkeségük forgott kockán. Mindhiába. Barna Viktor sok szalonbeli vagány kedvét vette el egy életre a pingpongtól. Svédországban a magyar válogatott tiszteletére fogadást tartottak, ami abból állt, hogy a házigazda svédek elénekeltek egy dalt, utána ittak. Ez kb. tízszer megismétlődött, a végén már csak ittak. Addig is Soós és Sidó versenyt evett: sajt, szardínia, kenőmájas, füstölt hal, édes és pirított kenyér. Mikor már alig tudtak ülni a jóllakottságtól, bejelentették a vendégeknek, hogy akkor kezdődik a vacsora, ez csak az előétel volt. Soós és Sidó összenézett, eltűntek a terem legkisebb helyiségében, s kissé sápadtan tértek vissza a szájukat törülgetve, és folytatták a versenyevést: zsíros krumplit lekvárral, sült húst édes uborkával és mindenféle földi jóval. - Miután megnyertük a férfi páros világbajnokságot, odajött hozzám egy indonéz ember, gratulált, majd megkérdezte merre van Magyarország. Mondtam, Európa közepén. Megköszönte és távozott. Percekkel később visszajött egy térképpel a kezében, hogy nem találja. Megmutattam neki, és ő elcsodálkozott: ennyi az egész? A közönség soraiban felfedezték Jeny Rudolfot is, aki lelkesen biztatott mindenkit hogy kössenek fogadásokat, másképp nem játék a játék. A jeles válogatott futballista azzal szórakozott, hogy a hosszúra ütött labdákat visszabikázta a játékosoknak, de megkérték, hogy tartózkodjon ettől, mert nincs annyi labdájuk, hogy minden jól irányzott lövése után pótolni tudják. Jeny ezt nem vette zokon, azt viszont már igen és többször nehezményezte, hogy a bírókat nem ócsárolják a nézők, sőt még csak meg sem verik. Látszott rajta, hogy ez igen bántja: - A pingpongközönségben nincs igazi sportérzék - legyintett. Addig hergelte a termet, amíg végre az egyik bíró hibát követett el a számolásnál. A közönség soraiban meg is jegyezték: - Esküdni mernék rá, hogy a Jeny szuggerálta neki. Jeny széttárt karokkal forgolódott az unott képű emberek felé: - Mi lesz?! Tessék ütni!