Nincs termék
Az árak az Áfát tartalmazzák
"Palika a kedvenc plüssállatának adta a cumiját. Évi, Rebi, Gergő és Miki sem használja tovább. Peti lufira kötve búcsúztatja a cumit. Ezentúl Lencsi sem a cumitól reméli a vigaszt, inkább a nagymamánál keres azt. S mi a helyzet Pannival? - mostantól ő sem a cumival várja az éjszakát... A versike Petrőczi Éva magyarításában olvasható."
A 19. század 20-as éveitől kezdve Magyarországon a nemzet került a gondolkodás és a közbeszéd középpontjába. A viták nemcsak az országgyűlésen és más politikai fórumokon zajlottak. A bálokon, divatlapokban és általában a nyilvánosság színterein a nemzeti problematika mindenki számára érthető formában jelent meg: a nyelv, a zene és a tánc mellett az...
Joey Barton a Manchester City játékosaként a válogatottságig vitte, majd meghatározó tagja lett a Premier League-be feljutó Newcastle Unitednek, QPR-nak és Burnleynek. Az Olympique Marseille-jel BL-főtáblára jutott, és nagy tervekkel igazolt a skót Rangersbe. Az első labdarúgó, aki igazán kihasználta a közösségi média erejét, és akinek szókimondó...
"Az Újszövetségi görög nyelvtan most megjelent első kötetével (Hangtan-Alaktan) és készülő második kötetével (Mondattan) a nyelvtanuláshoz és a görög Újszövetség olvasásához kívánunk segítséget nyújtani. E nyelvtan a hagyományos görög nyelvtanok felépítését és kategóriáit követi. Újdonsága tehát nem effajta újításban mutatkozik, hanem az...
A Férfikor hajnalán Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának második kötete. Míg a 2015-ben megjelent Srác a kakasülőn a gyermek- és ifjúkor, illetve a Színművészeti Főiskolán eltöltött évek krónikája, a folytatásban a színházi és filmes szerepek sokaságát eljátszó színművész életének következő évtizedeiről mesél. Huszti Péter történeteiben a színházi...
700 kérdés 3 nehézségi szint Kíváncsi vagy a természet csodáira? Az Agymenők kvízkártyákkal sokat megtudhatsz róluk. A kvízkérdések nehézségi szint szerint vannak csoportosítva, így a tudásodnak és kíváncsiságodnak megfelelően választhatsz a zöld színnel jelölt könnyű, a kék színnel jelölt közepes és a piros színnel jelölt nehéz...
Mérföldkő a hazai közgazdasági gondolkodás történetében, ugyanis nemcsak összefüggésekbe ágyazza a magyar gazdasági fejlődés elmúlt 27, sőt 60 évét, de helyiértékén kezeli és magyarázza a jelenlegi kormányzat gazdaságpolitikai intézkedéseit, sőt, megvilágítja, hogy mi várható és mi lehet az irány 2018. után.
"Ebben a könyvben David Daniels, a pszichiátria klinikai professzora és Virginia Price tanácsadó pszichológus egy olyan tudományosan kifejlesztett enneagramtesztet kínál, amelyet hitelesítettsége és széles körű bevizsgáltsága alapján a jelenleg létező legjobbként és legmegbízhatóbbként tart számon a nemzetközi szakvélemény. A könyv...
A bajoroké Németország egyik legszenvedélyesebb szurkolótábora, de őket is gyűlölik a legtöbben. Afelől viszont semmi kétség, hogy ők a legsikeresebbek. Globális márkanév külföldi sztárokkal teletűzdelt kerettel, akik egyetlen lehetőséget sem hagynak ki, hogy bőrnadrágban mutatkozzanak. A főszereplőkkel folytatott exkluzív beszélgetések...
Legyen a címe "Kálmánka"? De ki ez a Kálmánka? Legyen "Kálmán vitéz"? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte. Legyen a címe "Lipót"? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben. Mit szólnának ahhoz, hogy "Záp"? Húznák az orrukat? A térképen nem található, a főhős mégis oda...
Amerikai pszichológusok szerint 60-70%-ban valamilyen kóros feszültség hatására létrejövő, a stresszel kapcsolatos panasszal fordulunk orvoshoz. A stresszállapot általában a tehetetlenség és a kudarc érzésére adott válaszreakció. Születésünktől halálunkig folytonosan változásokkal találjuk magunkat szemben, melyek feszültségteremtőek, s melyekhez...
Yotam Ottolenghi világszerte ünnepelt izraeli-brit séf, a modern gasztronómia ismert képviselője. Sikeres londoni delikáteszüzletei mellett 2011-ben nyitotta meg a Sohóban a NOPI éttermet, amely rövid idő alatt a brit főváros kultikus helye lett. Ottolenghi szakácsművészetében felismerhetők izraeli gyökerei, a NOPI-ban a maláj-ausztrál Ramael Scully...
52 faj egyszerű meghatározása. Zsebméretű praktikus határozó barangolásainkhoz a természetben. Minden fajról látványos, színes fotó. A meghatározást színkód és a legfőbb jellemzők pontos leírása segíti.
Hogyan jött létre a Földön az élet? Milyen a tér és az idő természete? Mekkora az esélye annak, hogy más bolygókon az élet nyomaira bukkanunk? A természet erőiben a szerző a világunkat irányító, alapvető törvényeket keresi. Eközben olyan különleges helyekre kísérhetjük el, mint Izlandon a Közép-Atlanti-hátság felszínre bukkanó része vagy a...
Kötetünk, mely négy évtized óta az első nagy Rousseau-kiadás, számos eddig kiadatlan politikafilozófiai szöveget is magában foglal. "Aki lemond szabadságáról, az ember voltáról, emberi jogairól, mi több, kötelességeiről mond le. Az ilyen lemondás összeegyeztethetetlen az ember természetével; ha elragadjuk tőle az akarat szabadságát,...
"Sári vagyok, de mindenki csak Sibinek hív. Egy dombtetőn lakom a mi kis faházikónkban. A Papi csak úgy hívja - Noé bárkája, és ezen mindenki mosolyog, kivéve a Papit. Ő komolyan gondolja, mert nem csak mi lakunk itt, hanem egy csomó állat is. A Mami szerint túl sok, a Papi szerint elég, szerintem meg Öcsi szerint még tuti befér néhány....
A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez. Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó...
Kiadványunk a Maxim Könyvkiadó megújult fogalomtár sorozatának kötete. Minden olyan magyar nyelvi és irodalmi szakkifejezés magyarázatát tartalmazza, amely az új kerettantervű középiskolai tananyag, valamint a kétszintű érettségi követelmények része. A tananyaghoz szorosan nem kötődő, ám a tantárgyi alapműveltséghez nélkülözhetetlen fogalmak...
Agyrázkódás, kéztörés, lábsérülés... Kivel nem történt még kisebb-nagyobb baleset? És ki ne szeretne játékosan, mesével gyógyulni? Évente több ezer gyerek kerül kórházba baleset miatt. Az ő gyógyulásukat, valamint az orvosok, a nővérek, kórházi szakemberek munkáját hivatott segíteni ez a könyv. A mese varázslatos világán keresztül bemutatja a...
Mi lenne, ha képes lennél felismerni, amikor valaki hazudik? Ha többé nem okozna nehézséget, hogy kiismerd mások szándékait? Soha többé nem vernének át, nem vezetnének félre! Egyszóval, ha lenne olyan eszköz, ami tévedhetetlenül jelezné, amikor valakinek takargatnivalója van előtted vagy nem mond igazat. Ugye te is szeretnéd birtokolni? David J....